2010. november 24., szerda

Ádventi ifjúsági istentisztelet Józsefvárosban

Nagy örömmel várunk a Pesti Nyolc első istentiszteletére,
 melyet gonddal, és imádságos szeretettel készítettünk elő neked, nektek! 
Az ádventi elcsendesedésre és közös énelekésre, az igehallgatásra
nem csak a tizenéveseket várjuk,
hanem mindazokat akik örök fiatalnak érzik magunkat,
és vágyódnak egy kis oázisra, lelkifeltöltődésre a mindennapok sivatagában...


Várva a találkozást, kívánunk áldott készülést, elcsendesedő elmélyülést az Eljövetel ünnepén!

2010. szeptember 27., hétfő

KÉSZ


"Húsz év múlva templomainkon egy tábla jelzi majd mai munkánk eredményét.
Rajtunk múlik mi lesz azon a táblán;
MEGTELT vagy, ZÁRVA? – Ezzel a gondolattal adta meg az alaphangot Benkóczy Péter a pesti belvárosi gyülekezetek közös családi napján a zuglói evangélikus templomban.

Szöveg és fotó: Kiss Tamás
(forrás: evangelikus .hu)

Lázár története személyesen, átélhetően

Mi az a K.É.SZ.? Mire kész ez a nyolc egymástól oly különböző pesti evangélikus gyülekezet? A mozaikszó két különböző jelentéssel is bír. Mindenek előtt ez a nap az említett gyülekezetek összefogásából fejlődő Rajtkő Program három szakaszának –Vigyázz, Kész, Rajt – második állomása, mely az áprilisi munkatársszervező indulás után ezúttal az együttműködésre, együttgondolkodásra hívta a pesti evangélikusokat.

A második jelentés már valóban mozaikszó: Kérdéseket Ébresztő Színház. A cím egy dramatikus játékot, ha úgy tetszik bibliodrámát takar, mely Ötvös András rendezésében segített interaktív módon átélhetővé tenni, Lázár feltamdásának történetét úgy, hogy az események fokozatosan egyre személyesebbé tették a jól ismertnek vélt történetet.

A Koczor Tamás moderálása mellett zajló családias hangulatú alkalmat mintegy keretbe foglalta két színvonalas művészeti élmény:
A napot a Pesti Nyolc logó-pályázata nyertesének, Ármai Szabó Bernadetnek vibrálóan eleven színű képeiből álló kiállításának megnyitója indította. A késő délutánba hajló programot Gáncs Péter püspök áhítata zárta, az őt mintegy kísérő, fantasztikus zenei élményt nyújtó Anima Musicae Kamarazenekar és Simon Barbara orgonaművész koncertjével.

Ezek után mit tartogat a harmadik szakasz, a Rajt?
Hamarosan ezt is megtudhatjuk a P8-tól."

A nap bevezetése: Koczor Tamás
 Ármay-Szabó Bernadett kiállítása

 Lázár feltámasztása - Jézus és tanítványai
 Lázár feltámasztása - Az elkeseredett gyászoló Márta
 Lázár feltámasztása - Az érkező kórus

 Anima Musicae Kamarazenekar
Orgonál Simon Barbara
igéthirdet Gáncs Péter püspök 

< a felvételeket Kiss Tamás (C) készítette >


2010. szeptember 19., vasárnap

Az "első" szószékcsere a nyolc-gyülekezet körében...

2010. szeptember 19-én szószékcserére került sor, a "Pesti Nyolc" gyülekezeteiben. A kifejezés, nem építészetileg jelentett bontást és építkezést, -mint ahogy azt tréfás kedvű gyülekezeti tagok gondolhatnák - hanem inkább lelki értelemben. Az ámoszi igeszakasz komoly feladatot is jelentett ebben a szolgálatban, de egyben inspiráló is volt az igehirdetők számára.
A jövő szombati "Kész" elnevezésű programra készülve, arra hívogatva,  kifjezetten provokatívnak tűnhetett a bevezetősor: "Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom!" 

Gyülekezetépítés és a testvéri kapcsolatok ünnepe volt mégis a mai. Ahol és amikor arra készültünk, hogy ünnepet, Istennek tetsző ünnepet készítsünk elő. Olyat, ami aztán nem egy napra szól, hanem betölti a mindennapok Krisztusra figyelő "istentiszteleteit", a személyes és gyülekezeti életünket!  
(Bejegyzés: Benkóczy Péter)

2010. szeptember 14., kedd

A "Pesti Hetek" > "Pesti Nyolc" > "RAJTKŐ" PROGRAM


A „Rajtkő” programsorozat alapvető célkitűzése, hogy a Budapest belső kerületeiben élő hét gyülekezet, az egykori Pesti Evangélikus Egyházból létrejött hét gyülekezet (Deák tér, Fasor, Józsefváros, Ferencváros, Angyalföld, Kőbánya, Zugló), a „Pesti Hetek” megmutassa magát, mondanivalóját, célkitűzéseit, karakterét.
Ezek a gyülekezetek alapvetően a városi polgárság elvárásaihoz igazították, igazítják stílusukat. Így megjelenésükben is – az erőteljesen protestáns mondanivaló felvonultatásával – a kultúra, a művészetek, az érthetőség, a magas színvonalú
szellemiség elvárásait követik.
A programsorozat egyben demonstrálása annak is, hogy a hét evangélikus egyházközség, amely hét önálló jogi személyiségű, önálló szerveződésű, sajátos karakterrel rendelkező, méretében és szervezettségében eltérő közösség, ezúttal hosszú távú közös szerveződésre rendezkedett be. Ebben a szerveződésben sok lehetőség rejlik.

Logó pályázat
            A pesti belvárosi gyülekezetek pályázatának kiírása nemrégiben még arról szólt, hogy a Pesti Hetek néven kialakuló munkaközösség számára készüljön olyan embléma, ami majd megjelenését segíti, jellemzőit hordozza. Ez a kör mozgatja a Rajtkő elnevezésű missziói mozgalmat.
  Közben összegyűlt egy szélesebb munkacsoport. Az ő első észrevételük egyike volt, hogy itt már nem hét, hanem nyolc egyházközség együtt munkálkodásáról van szó. A „Hetek” elnevezés abból adódott, hogy egykor a Pesti Evangélikus Egyház hét gyülekezetre önállósodott. Ma azonban ehhez a részhez tartozik a Szlovák Egyházközség is. Kisebb latolgatás után a munkaközösség a "Pesti Nyolc" nevet választotta immár végleges elnevezésként. 
  Az emblémára vonatkozó pályázat elbírálását nem befolyásolta ez a tény. Egyrészt szívesen utaltunk volna valahogy a történelmi hetes számra is, másrészt – szerencsésen a HETEK szó
ugyanannyi karakterből áll, mint a NYOLC – a feliratot is könnyen meg lehet majd változtatni.
A fejlécen is látható nyertes pályamű szerzője: Ármay-Szabó Bernadett (Úri)

Gratulálunk, és köszönjük! A pályadíjat elküldjük ugyan, de az ünnepélyes eredményhirdetés a szeptember 25-i, Zuglóba tervezett „KÉSZ!" című találkozó napján lesz.      
Itt szeretnénk könyvajándékokkal kedveskedni a többi pályázónak is. Erre a találkozóra elsősorban a Pesti 8 gyülekezeteit várjuk, de természetesen nyitott mindenki számára.

A RAJTKŐ PROGRAM

A „Rajtkő-program” három periódusban zajlik:

1. VIGYÁZZ! – A program segítőinek felkészítése
– Kőbánya, 2010. május 29.

2. KÉSZ! – A Pesti Hetek első igazi programja
– Zugló, 2010. szeptember 25.

3. RAJT! – Utcai demonstráció a Deák téren, népszerű tudományos program a gyülekezet termeiben, valamint gyermeknap a Városligetben
– Deák tér és Városliget, 2011. április 16.  

„VIGYÁZZ!” 
A program segítőinek összegyűjtése 2010. március végén kezdődik. A PH (P8) szándéka szerint 35 embert gyűjt össze erre, javarészt a 30 év fölötti korosztályból. Az első meghívás a gimnáziumok tanári karából, a gyülekezetek felnőtt köreiből, esetenként személyes megszólítással történik. Ez a csoport a zuglói találkozón újabb 35 fővel gyarapszik. A szolgálók számára rendezett tréning elsősorban kvalitásfelmérés és közösségformálás.
  A nap folyamán lelki közösségre törekszünk, valamint olyan játékokra, gyakorlatokra, melyek megmutatják ennek a közösségnek lehetőségeit.

„KÉSZ!”
– A Pesti Hetek első igazi programja  – Zugló 2010. szeptember 25.

            A találkozó a hét gyülekezet tagjainak jelenlétével számol, de nyitott mindenki felé. Hirdetése lépcsőzetes megjelenéssel történik az egyházi írott és elektronikus sajtón keresztül.
            A nap fővédnökei: Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője és Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője.
           
A programhoz zenei előadások, gyermekfoglalkozások, áhítatok és más rendezvények kapcsolódnak. A nap tengelyét a misztériumjáték alapú csoportfoglalkozás adja. A programhoz zenei előadások, gyermekfoglalkozások, áhítatok és más rendezvények kapcsolódnak. A nap célja a közvetlen hatásokon túl, hogy előkészítője és kipróbálása legyen annak a közös nagy alkalomnak, amit 2010 tavaszán tartunk.
            A nap jelszava: KÉSZ! –arra utal, hogy készek vagyunk Krisztus követésében járva elindulni a városba, hogy mondanivalónkat elmondjuk a pestieknek.

„RAJT!”
– Deák tér, Városliget 2011. április 16.
 
            A program fesztivál jellegű demonstráció, gyereknap és népszerű tudományos rendezvény. Három fő helyszíne gyenge hálózatban összekapcsolódik a földalatti vonalával. Hirdetése hetekkel előtte az utcai hirdetőeszközök segítségével is megtörténne. A gyermeknap a Városligetben zajlik. A gyülekeztek családjai mellett szeretnék bevonni az arra járókat is. A programban zenei, színpadi előadások, nagy játékok, versenyek jelennek meg.  A találkozó lehetőséget teremt a gyülekezeti gyermekmunka megismerésére, segítséget nyújt a gyülekezeti és iskolai hitoktatás megismerésére, megteremti a bekapcsolódás lehetőségeit. Az utcai demonstráció a Deák téri templom mellett elterülő kis térségen (Városház tér) lesz. A teret az evangélikus egyházról szóló fotósorozattal vennénk körül. A tér egyik pontján kimondottan a testi fogyatékkal élőkkel szeretnénk találkozni, segítve az ő egyházi bekapcsolódásukat. Pavilonok állnának rendelkezésre könyvvásárlásra, kommunikációra és egyéb személyes találkozásra.
            A színpadon a program a kultúra eszközeivel venné körül az evangélium hirdetését. Nélkülözné a szokványos hangzatos allűröket. Egyszerű, érthető, közvetlen, „nem kánaáni nyelvű” beszédek, beszélgetések között klasszikus és modern zenei és színpadi bemutatókra kerülne sor.
            A találkozó lehetőséget teremt a gyülekezetek megismerésére, megteremti a bekapcsolódás lehetőségeit. A népszerű tudományos rendezvény a Deák téri gyülekezet és a gimnázium termeiben lesz. Itt neves előadók beszélnének a legszínesebb formában tudományról, hitről, életükről. Itt válik lehetőséggé az, hogy esetleg egy komoly probléma, kérdés köré olyan kerekasztal-beszélgetést hozzunk össze, melynek nem egyszerűen pódiumbeszélgetés jellege válik vonzóvá, hanem valóban tudományos előrelépést is tesz. Ilyen lehet például egy liturgikai vagy oktatási, esetleg dogmatikai szümpozion olyan témákról, melyek az egyház világában jelenvalók (homoszexualitás, új liturgia, a történelmi egyház létjogosultsága, a megváltás áldozati jellege stb.).

Kiadvány
  A hármas program ürügyén, de nem csupán erre irányulva, a „PH” ismeretterjesztő kiadványt szerkeszt. Ebben az evangélikusság megmutatása mellett a hét gyülekezet legfontosabb információi is színes módon jelennek meg. Nevek, arcképek, térképek, elérhetőségek, személyes mondatok kapnak helyet benne. Ez az anyag a kapcsolatfelvétel idején kézbe adható, de egy-két évig más területeken is felhasználható lesz.
(szöveg: Koczor Tamás evangélikus lelkész (Budapest – Ferencváros) pályázati anyaga alapján)

KÉSZ

„Rajtkő” program: Vigyázz…! Kész…! Rajt…!
KÉSZ
kérdéseket ébresztő színház
A PESTI BELVÁROSI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETEK KÖZÖS ALKALMA

időpont
2010. szeptember 25-én, szombat délután 12.30-kor

helyszín:
Zuglói Evangélikus templom
(Lőcsei út 32.)
PROGRAM
Gyülekező, ebéd
Éneklés, igei kezdés, közösségi játék
Tájékoztató a „Pesti Nyolc”-ról, díjak kiosztása
ÁRMAY SZABÓ BERNADETT
kiállításának megnyitója
LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA
dramatikus játék Ötvös András rendezésében
ZENÉS ÁHÍTAT*
GÁNCS PÉTER püspök szolgálatával
> <
A PROGRAMMAL PÁRHUZAMOSAN A GYERMEKEKRE
AKADÁLYVERSENY ÉS IZGALMAS JÁTÉKOK VÁRNAK
> <

*ZENÉS ÁHÍTAT
este 6 órai kezdettel
Anima Musicae Kamarazenekar
és Simon Barbara orgonaművész
Hangversenymester: G. Horváth László
Csembalón közreműködik: Dinyés Soma
Műsor:
Corelli: Concerto grosso op.6 No.4
Mozart: Divertimento Kv138
Grieg: Két elégikus melódia
Mendelssohn: Vonósszimfónia
Orgonaművek L. Vierne,   Th. Duboise és Guilan műveiből

Igét hirdet
GÁNCS PÉTER
a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke